(Ahogy felnövünk… Vagy talán a többesszámhoz nem is elég okos a gondolat, de biztosabban: ahogy én felnövök, egyre többet tartok magamban, egyre kevesebbet zúdítok másokra. Tanulom, hogy minden kapcsolatban folyamatos interakció van a résztvevők között. Minden apróság hat, kihat, és visszahat. Tanítom duzzasztani, elvékonyítani, vagy éppen csak megtartani a köteléket köztem és köröttem.
Egyszer valaki elmondta (megtanította) nekem, hogy bármit teszünk, azzal mindenképpen és feltétlenül vagy vonzunk, vagy taszítunk. Ez az, amit uralni tudni kell, vagy legalábbis uralni akarni kell – vonzást és taszítást.
Így szeret beléd, így kezd el kötődni hozzád, így lesz jóbarátod, vagy ekképp távolodik, felejt, tűnik el végleg. Sosem mindegy, hogy mit mondasz, mit teszel, mert a másik azzal hazatér, azt hazaviszi. Esetleg kirakja a falára, vagy esélyesebben: besöpri az ágy alá a többi nem fontos kacat közé.
Az már erősen közhelyes, hogy ha mosolyogsz, pozitív vagy és ilyesmi, akkor szórakoztató társaság leszel. Nem gondolom ezt egy abszolút járható okosságnak, bár van benne igazság. Én azt mondanám: sokszor inkább a másikra figyelek. Az esik jól neki, ha foglalkozom vele. Ha törődöm vele. Ha vele vagyok, mikor vele vagyok. Főleg, ha kevésszer találkozunk. Olyankor akarom, hogy úgy menjen haza, érezze kapott tőlem, hogy adtunk egymásnak valamit. Ilyenkor, ha nagy is a baj, inkább tompítom egy félpoénnal, elterelem, és kérdezek tőle érdeklődően.
Fontos, hogy jó legyen velem.
Nyáron úgy alakult, hogy az a két-három ember, akikkel valójában el is várjuk egymástól, hogy zúdítsunk, hogy odatámaszkodjunk, hogy belékapaszkodjunk tépkedve, valahogy messzire került tőlem.
És valahogy így kanyarodtunk ide, hogy itt vagyunk nálam - itt vagyok veled. Kevésszer találkozunk, eltávolodunk, és nem írok. És írok arról, hogy miért nem írok.)
Nagy a baj. Olyasmikkel kellett egyedül megbirkóznom, amik rengeteget elvettek belőlem. Nem találom magamat. Nem tudom előkaparni azt a kreatívat, azt az önmegvalósítót, aki önbizalommal és izgalmasan ír.
Egyre inkább egyedül érzem magamat.