Újabb három vizsga elhantolva. Hétvégén buliztam, mert valahogy bírnia kell az embernek. Voltak szerencsés pillanatok. Nagyjából ennyi.
Ilyen érdekes életet élek. (Bocsássátok meg.)
Most kezdődik előröl. Ezen a héten újabb három - péklapáttal zúzom őket. Már ha vidáman gondolkodunk. Máshogy nem akarunk, csak az orrunk elé, kezünkben bazi nagy kenyérsütő vassal... Csak haladjunk lépésről lépésre, fokról fokra, hétről hétre. Így megy. Másra nem is nagyon vagyok képes, nagyjából ennyi futja tőlem.
És írni? Legutóbb morogtam, hogy túlzottan nem akartam beszélni erről a vizsgaidőszakról. Arról sem, hogy időben ez hogy néz ki. Elindult az újság is, amúgy teljesen frankó! És cikket vajon? És a blog? Az is ment szépen, felfelé, nőtt az olvasottság, összeverődött, egymásra talált egy csinos kommentelő tábor, minden rendben. És most? Most eltelt egy hét, és épp megírom az egyik leggyengébb bejegyzésemet. Nem akartam ezt. Túlzottan nem.
(És én?)
Azért a háborgást elkezdtem az oktasi rendszerrel szemben, küldtem egy hosszú levelet az érdekelt levlistára még hét elején - volt hatása, volt vita, pár órával ezelőtt volt leköszönés is. Majd mesélek róla, vagy az egyik kollega presszón, vagy mindketten. Lényeg, hogy megtaláljuk a megfelelő időt.
