(T+9 nap:
Blogot írok, össze kéne foglalnom az elmúlt hetet. Szeretném befejezni még a koncert előtt. Úgysem fog menni, mert még el kell mennem könyvtárba és egyetemre is. Na nem baj, úgy is vissza kell térni a régi nehézkes kerékvágásba. Már pedig, ha régi kerekek, akkor a fogfájás témát sem ereszthetem el ilyen könnyedén. El akartam, megírtam fejben, aztán kukába gyűrtem a kihúzott fogammal együtt. Nem érdekel ez már titeket! Én is unom. Hiába! Felemeltem a szemétkosár tetejét, félredobtam a banánhéjat, kihajtogattam, gondosan kisimítottam a piszkos lapot. Szépítgetnem kéne még rajta. Mindegy, meglátjuk mi lesz. Mégis csak felkerült a legrosszabb élmények közé. Dobogós is lehetne. Simán.)

T-3 óra:
Lélektan órán – a kedvenc órámon – jegyzetelek. Fáj a szám a tegnapi gyökérkezeléstől.

T-1 óra:
Szüleim hazaérnek. Ötre megyünk fogászatra. Jó, addig pihenek 1 órát, keveset aludtam az éjszaka.

T-25 perc:
„Ennek a fognak nincs helye szájban. Legegyszerűbb, ha megpróbáljuk kihúzni egy vékony fogóval. Reméljük sikerül, ha mégsem, akkor holnap el kell menni szájsebészetre.”
Amúgy jó fej srác.

T-20 perc:
A belemélyedő tű ismerős érzése. Jobban fáj, mint emlékeztem. Biztos a helye miatt.

T-15 perc:
Kint állok az épület teraszán. Egyre jobban zsibbad a szám. Aggódom, picit félek is. Csak legyek túl rajta! Aztán rendben leszünk!
Zárójel helyett, rövid kitérő:
Volt itt már szó arról, hogy aki blogot ír, azért teszi, hogy könnyebb legyen neki. Megnyíljon. Nem csak a barátainak, mindenkinek. Keblére ölelje a világot, fülébe súgja, hogy mi helyzet.

És még véletlenül sem azért, hogy folyton aggódjon, hogy jó-e az, amit csinál, hogy kíváncsiak-e erre, hogy régen írt. Jövő héten meg öt zh négy nap alatt, aztán vizsgaidőszak, pedig a blogot, azt mindenképpen, szeretném, gyakran, ügyesen is.

Tehát nekem ez nem annyira megy. Viszont aznap rájöttem, hogy miben segít mégis, nyújt támaszt, veszi le a súlyt a vállamról, lesz mentsvárammá. Alapvetően nyitottabb szemmel teszek bármit. Máshogy olvasom a híreket, megyek el egy előadásra, utazom külföldre, nézek meg egy filmet, fordulok a buszon mellettem ülő idős házaspár fele (Nem vicc, ebből is lehet, majd meglátjátok!). Ritkán az is előfordul, hogy egy-egy szituációban, már akkor, már ott, írom magamban, keresem a tetőpontot, a befejezést. Ahogy akkor is, egész nap.

T-5 perc:
Kap egy fél vigyort a doki, aki bátorítólag mond valamit, és anyukám is a váróteremben, aki mutatja az agykontrolos három ujj technikát.

Megakad rajta a tekintetem. Mosolygunk egymásra. Tetszik nekem. Összesúgok két haverommal, szívemre teszem a kezem, viccelődöm hogy szerelmes lettem.

T-4 perc:
Beülök a székbe. Basszus, legközelebb csak akkor dobogjon így a szívem, ha randit kérek életem nőjétől, mert amúgy meg sose szoktam.

„Menj oda!” Bíztatnak a többiek. Nem veszítesz semmit!

T-3 perc:
Sikerült megtalálni a vékony fogót. Keresi a fogást a fogamon. Fogó, fogást, fogamon.

Nevetgélünk a kávézóban. Érzem jól alakul, megcsípem. Kezeink összeérnek. Kéz, kézért, kezemben.

T-2 perc:
Jobbra-balra-felfele. Sokáig. Nem megy. Inkább mögém áll.
– De jó lenne, ha meg tudnám fogni, de jó is lenne! – sóhajtja.
Én közben végig hülyeségekre gondolok. Üvöltök magamban: Gyerünk baby, gyerünk! Kérlek, engedj!

Nekiszorítom a falnak. Leráncigáljuk, földre dobjuk egymás ruháit. Aztán magammal húzom az ágyra. Hempergünk, jobbra-balra.

T-1 perc:
- Van egy bumszli a végén. – mondja, miközben tovább cibálja, még erősebben.

Finoman mozgunk egymáson, egymással, egymásért. Aztán egyre szenvedélyesebben kapaszkodunk, harapunk a másik ajkába, rángatjuk egymás csípőét.

T:
Hirtelen sikerül, megüti a szájpadlásomat, ahogy megszűnik az ellenállás.
„Picit összevéreztem az orrod.”
Ezen nevetünk csak, mindketten megkönnyebbültünk.

Halkan felnyögünk, fáradtan válunk mozdulatlanná. Hálásan öleljük át egymást.

T +2 perc:
Mennyivel tartozom?

7000 forint lesz a szoba. „7000? Legközelebb kurvázom, kevesebb a macera.”

T+30 perc:
Az volt a jó, hogy az egyik felső fogam, idegvégződésében együtt volt a begyulladt, majd végül kihúzott társával. Ez ilyen biológiai, de tényleg. Amikor fájt az alsó, fájt a felső is. És amikor kihúzták egyiket, a másik is úgy érezte, hogy neki is mennie kellene. Olyan érzés volt, mintha szét akarna robbanni dühében, mert egyedül maradt.

Még kikísértem a taxihoz, ami elviszi a reptérre. Hazamegy. Az udvarlás, a várakozás minden pillanatában azt éreztem, hogy csak a vége a fontos. Sikerült, de a szívem még sem elégedett, elkezdte hiányolni, biztos ilyen érzelmi dolog. De tényleg. Inkább kurva mi? Rossz vicc volt.

T+ 33 perc:
Két Algopirin, egy Cataflam.

Bemeegyek egy kocsmába. Kikérek két vodkát és egy absinthe-ot, hátha jobb lesz.

T+35 perc:
Sosem fájt ennyire semmi fizikailag. Szörnyű. Vergődöm az ágyamban, bőgök, ütöm a falat. Nem bírom, kirohanok a konyhába, kiveszek egy harmincas csomag jégkockát, odaszorítom az arcomhoz.

Nem lett jobb. Egyre rosszabbul érzem magam. Nem tudok mit kezdeni a hiányával. Lehet, hogy soha többet nem látom.

T +1 óra:
Elmúlt a zsibbadás. Most legalább már alul is ugyanolyan rossz. Anyukámék elvisznek autózni, hogy teljen valamivel az idő.

Elhívtak a haverok bulizni. Vigasztalnak, de hiába. Csak rá gondolok, az együtt töltött időre. Beszélni is alig tudok.

T+5 óra:
Bebújok az ágyba. Szeretnék elaludni. Bízom benne, hogy reggelre elmúlik.

Hazavisznek a többiek. Ruhástól rádőlök a takaróra. El akarom felejteni az egészet!

T+13 óra:
Reggel fél nyolc. Egész éjszaka forgolódtam, egy-két óránál nem aludtam többet.

Felébredtem. Úgy érzem magam, mint egy élőhalott. Mi lesz így velem?

T+2 nap és 5 óra:
Már a repülőn vagyunk. Biztos nagyon jó lesz. Főleg, ha a fájdalom is elmúlik. Legalább a végére.

Talán látom a kiutat. Már tudok örülni dolgoknak.

T+3 nap:
Elegem van! Kirándulunk, de még mindig kínlódom a fogammal. Elkezdek aggódni, hogy valami nem sikerült jól.
Azért fotózok. Templomot .

Visszaestem. Sosem fogom elfelejteni!

T+ majdnem 7 nap:
Vége van. Megnéztünk mindent , bevásároltunk, és igen, elmúlt. Ma először nem vettem be gyógyszereket.

Ma már nem iszom! Megoldom ezt magamtól is! Menni fog.

T + 7 nap:
Elköszönök a légi kísérőktől: "Good afternoon!"
Szomorúan kinézek a repülő ajtaján, aztán le a lépcsőn. Ennyi volt. Eszembe jut egy sor: „Mindenütt jó, de messze a legjobb! ”

"Good afternoon!"
Előre köszönök a stewardes-nek. Leülök az ablak mellé. Utána megyek. Itthagyok mindent.
Erről eszembejut egy sor. Egy kedvenc.