- Másodszor pedig, mit mondana annak a páciensének, aki nagyon jól tudja, hogy a „vissza nem térés” útját kéne választania, de időközben már régen kővé vált igenek és nemek között?
(Egyszer volt, hol nem volt, egy egészen távoli, de okvetlenül mesebeli helyen, egy aprócska királyság. És bár aprócska, de ahogy minden királyságban, itt is élt király, király mellett királylány és királyfi, mellettük kicsik és nagyok – és pár közepesre megnőtt termet – egyaránt. Itt is történtek jó és rossz, békés és viharos események, de regénk főszereplője ma csupán ifjonti királyfink, aki egy nap, saját maga – illetve, kicsi és nagy, no meg, egy-két közepesre megnőtt alkat – döntése miatt távozni volt kénytelen, de főleg kelletlen.
Így indult hát napfelkeltével törődött királyfink, hogy máshol, más valakik – különös tekintettel bizonyos közepes habitusú valakik – között lelje igaz maradását. A tény, hogy az aprócska országot körös-körül sűrű és sötét erdő övezte, némileg további bonyodalmat jelentett királyfink egyébként is eléggé hányattatott sorsát tekintve. Így alakult hát, hogy utazónk a Nap nyugvásának idejére (mint minden valamit is magára kanyarintó mesebeli utazó) sűrű és sötét erdőben találta magát. Törődött királyfink jól tudta ezt már előre, így bár meglehetőst törődötten, de nekivágott bolyongani ebben a rettentő sűrűben és sötétben. Teltek múltak az idők, találkozott mindenféle – tudjátok – figurával, de a kiutat csaknem találta sehogyan sem. Nem is tudta már milyen rég óta bolyonghatott, sőt olyan érzése volt, hogy odabent valahogy annyira sűrű, hogy nincs is soha világos, mindig csak sötét. Nem is csak sötét, hanem olyan rendesen sűrű-sötét.
Mondani sem lenne fontos, hogy királyfink már egészen rosszul érezte magát, de hogy kerüljük a további bolyongást, elmesélem a napot sok nap után, mikor királyfink végre napsütötte rétre érkezett. Boldogan nézett felfelé, melengette arcát a kék ég alatt; mígnem rájött, hogy ott végül is körös-körül ugyanúgy csak sűrű és sötét erdő van. „Azt a kurva életbe má!” – gondolta magában királyfink, mikor megpillantott három táblát, táblák mögött ösvényekkel.
Az első táblára ez volt írva: „Ha ezt az utat választod, visszatérsz oda, ahonnan elindultál.”
Így a másodikra: „Ha ezt az utat választod, vagy visszatérsz, vagy nem.”
Míg a harmadikra: „Ha ezt az utat választod, soha többé nem térsz vissza.”
Na, most az például érdekes, hogy te melyik utat választanád?
Különben, onnan jön ez, hogy csütörtökön esti egyetem volt (ez ilyen esti vendégelőadás-sorozat tíz és éjfél között) Boldizsár Ildikó mesekutató, meseíró, és Magyarországon egyedülálló módon: népmesékkel gyógyító hölgy vezetésével. Rém izgalmas előadás volt egyébként, ha most épp tevékenykednék újságírói minőségemben, akkor úgy rendesen megírnám, hogy mit is kaptunk aznap este. Viszonyt így, ócska blogírói kvalitásom függvényében csak az marad, amit én úgy nagyon… megkaptam. Ehhez, azért annyit mégiscsak el kell mondanom: a legfontosabb népmese olvasáskor, azt megértenünk, hogy a mese helyszínei, a mese szereplői, a mese konfliktusai nem valahol odakint vannak, hanem csakis bennünk elrejtve – vagy nem is annyira elrejtve. Ott van bennünk a megbomló egyensúly, a megoldást keresés, az üresség és telítettség. Ott van király és királynő, elefánt és kisegér, szépség és szörnyeteg. Megvan bennünk a sárkányokat lekaszaboló, a hercegnőt megmentő; a kicsi, a nagy, és a közepes is. Meg még sok minden más...
Például sűrű-sötét erdő kíméletlen válaszutakkal. Amúgy, nem is tűnt ez eleinte annyira vészesnek, mert ő csak röviden vázolta ezt a kereszteződéses szituációt, meg hogy ki mit választana. És akkor én határozottan feltettem a kezem, jelezve, hogy én aztán nem akarnék visszatérni. Mert egyértelmű is, nem? Elindulsz, kiszakadsz valahonnan, elszánod magad, de nem azért, hogy aztán visszamenj. Csak aztán valahogy később említette, hogy „Ja igen, a talán-talán ösvényén kővé válik a szereplő.” És akkor én így némileg nehezebben ültem ott, picit keményebben nyomott a szék, mint addig.)
- Jó a kérdés. Először is biztosan azt javasolnám, hogy oda menjen vissza, ahol kővé vált, ahonnan nem tudott tovább mozdulni. Biztosan nagyon nehéz a megoldás, de az is biztos, hogy azt csak ott lehet megtalálni.