Akkor befejezem a korábbiakat, pendítem hogy mi a baj. A baj a jövő héten elkezdődő… lehetetlenség. Bárhogy nézem, méricskélem, ez még mindig abszurditás, továbbra is teljesen nonszensz. Most megmutatom a hetekkel ezelőtt megírt levelemet, amiről azt érdemes tudni, hogy ezt a magyaros levelező listának címeztem. A levelezőlista úgy működik, hogy egyszerűen jelentkezni lehet rá, és azután minden arra címzett levelet postáznak a feliratkozó e-mail címére is. Minden fontosabb, a tanszékkel kapcsolatos információ ott kering, ezért tagja az összes tanár, az egyéb feladatkörben dolgozók, majd minden diák, és volt hallgatók is.
Hogy miért oda? Nem tudom ki mennyire járatos a Bologna rendszer csúszós, enyhém fűszerezett világában, de most éppen az a lényeges, hogy a bölcsészek nem csak a választott főszakjukat (ez nekem etika, vagy más néven szabadbölcsészet), hanem azon túl egy „kis szakirányt” (ez 50 kredit a megszabott 180-ból) is el kell végezniük. A minor elméletileg 2 éves intervallumot jelöl, míg a főszak folyamatos három évet. Azért a minor levlistájára került, mert elsősorban az abból fakadó problémák, mindenekelőtt az óraütközések vettek rá az írásra. Vettek rá annak ellenére is, hogy alapvetően rizikós vállalkozás egy ilyen fórumon háborogni, főleg a vizsgaidőszak elején.
A levél itt olvasható. A levél utóhangjaként pedig itt a következő félév órarendje (amihez dukál egy másik kép is). Ha elolvastad a levelet, és megnézted az aktuális órarendet is, akkor az nagyszerű, tényleg érdekel a téma. Miért van ennyi óraütközés? Azért, mert a Bologna többek között azt a változást hozta, hogy sok órából rengeteg lett. Rengeteg kis kredites óra (ez igaz mind az etikára, mind a magyarra, míg mondjuk mérnökinformatikus órákra kevésbé). Viszont a temérdek tárgyhoz nem növelték meg az oktatók létszámát (szerencsésebb lenne nem is említeni, hogy itt-ott csökkentették helyette). Nem egy helyen elhibázott a rendszer, és ahogyan azt a magyar politikusok - Felsővezetők? Akárkik! – kezelik, de ez az egy szegmens is komoly nehézségeket okoz. Már ez magában silánnyá teszi a felsőoktatást, és egyébiránt elvégezhetetlenné alakítja azt az örvendetes három évet, amiben elkezdtünk gondolkodni (amibe, mint kísérleti nyulak, elkezdtünk belebolondulni). Vajon ezt miért nem lehetett előre látni, vagy próbáltuk inkább nem észrevenni?
Mivel kevés az oktató, ezért egy héten egy időpontban vehetők csak fel a tárgyak, ebből adódóan mi már nem is foglalkozunk olyannal, hogy összeállítjuk a saját órarendünket, mert ez 90%ban mindig adott. Egy időpont, oda jársz, kész. Ebből lesz aztán az, hogy az órák felére egyáltalán képtelenség bejárni (minor és főszak ütközése), hacsak nem varázsolunk és teszünk mindenféle fizikai humbugra, vagy arra, hogy alapvetően egy testbe születtünk. A soktucat óra és a kevés időnek következménye a levélben is említett negatívum, hogy nem azt hallgatja a lelkes nebuló, amit szeretne, ami érdekelné, hanem mindig azt, amit muszáj, ami segítség nélkül aligha megtanulható (vizsgára, hogy aztán a maga érdektelenségében hamar el is felejtődjön).
Egy mai cikk az újságunkban részletesen taglalta ennek a kérdéskörnek egy másik oldalát is, amúgy teljesen joggal. Arról van szó, hogy nem csak kevés az oktató, de azokat sem becsüli az állam semmire. Nincs egzisztencia, nincs nívó, kell kutyának a tanár szakma! Így hát többnyire azokból lesz itthon tanár, akik nem tudtak máshoz kezdeni – most magyarázzam, hogy ez mit jelent?
És még egyetlen dolog ehhez. Mivel se szeri se száma (se neve se arca) tanuló van pár tanárra, ez teljeséggel megöli a diák és oktató, vagy szentimentálisan: mester és tanítványa közti értékes, olykor minden másnál többet adó köteléket. Ahogyan igazi szemináriumi hangulatról is ritkán beszélhetünk (azt mindig sokra becsüljük, tanár és diákok is, félévenként egyszer-egyszer).
Gondolom érződik, hogy tudnám ezt még szaporítani. Hát, ezért nem fogtam bele egészen eddig. A figyelmet köszönöm, bármilyen véleményt vagy tapasztalatot szívesen olvasok – most különösen. Ennek az egésznek a személyes vonzatát egy következő, sokkal rövidebb bejegyzésben fogalmazom meg (előreláthatólag). A levél nyomán kialakult vitáról pedig egy kolleganőm fog cikkezni pénteken.
