A cím régi írásokra (legelsőkre) mutat vissza, de azt hiszem, hogy ezt azokhoz kötöm, egy cseppet sem fogja bánni az, akiről ez a bejegyzés most szólni fog.

Pankalin - már nektek sem lehet ismeretlen. Viszont, ezúttal nem hagyom meg a valódi név felfedésének lehetőségét, mert ezt most önkényesen én ragadom magamhoz: Rigó Anna. Ő nem rég fűzött megjegyzést a Névről c. bejegyzéshez, és amúgy nem értünk egyet. És most nem vagyok hajlandó egy Pankalinnak írni, egy Rigó Annának vagyok hajlandó.

(Anna mikor ezt olvassa, összeszorult gyomorral halad majd a sorokon. Arra gondol, hogy ez nagyon nem lesz jó, hogy ezt nagyon nem kellene. Pedig kell Anna, és pedig jó lesz.)

Anna a felmérhetőségen, a megszámlálhatóságon túl adott nekem, és tett értem.

(Erre pedig azt mondaná: „Jó, de Bazsi, te nekem ugyanannyit! Most minek ezt ide leírni?” Le kell Anna, hidd el. Ha hálásak vagyunk, azt ki kell mutatnunk. Már hogy, nem csak kimutatnunk érdemes, hanem kimutatnunk kell. És ez nekem máshogyan nem menne jobban, vagy őszintébben.)

De nem ezért mesélek most róla, hanem mert a blogomért tett annyit, hogy annak mértékét is csak azért tudom valamiképp meghatározni, mert van mivel szembeállítani: Anna többet foglalkozott Mézescsuporral, mint rajtam kívül bárki más.

Hogyan lehet egy írónak segíteni? Szinte bárhogyan. Elég csak hatásosan megjelenni, és máris adtál valamit. Például, ha egy kocsmában elé áll egy lány és ledobja a felsőjét, ziher hogy egyszer megfogja valahol, valamilyen formában írni (célozgattam…). Ha már elmozdítasz benne valamit, akkor az előbb vagy utóbb ki is fog belőle jönni. Anna épp eléggé harsányan jelent meg az én életemben ahhoz, hogy már pusztán ez is elég lett volna.

Mivel lehet még? Lehet segíteni a konkrét írásban (Volt, mikor ő volt az egyetlen, aki elolvasta a cikkeimet megjelenésük előtt. Volt, hogy ez nagyon számított.). Lehet további perspektívákat adni a szövegekhez, lehet tovább bontani azokat olvasóként. Lehet kritizálni. De Anna egészen elment a sarkos végletekig, és hónapokkal ezelőtt azt morogta nekem: „Jól van Balázs, nekem aztán többen nem mondod, hogy nem kommentelek! Karácsonyig az egészet végigkommentelem, legelejétől a legvégig! Na, jó lesz?!”

Jó lesz.

Pár órával ezelőtt végzett vele. Talán, nem gondolnátok elsőre, hogy ez mekkora meló. Százhetvenöt bejegyzés? Hatalmas meló. Azt tudnám mondani, hogy már többször neki akartam állni válaszolgatni a megjegyzéseire, javítgatni az észrevételei nyomán, de erre eddig egyáltalán nem volt időm! Ráadásul, pillanatig sem sietve, időt és energiát spórolva csinálta. Nem egyszer és nem kétszer olvasott el semmit, és tudom, volt olyan is, amikor tovább ücsörgött a bejegyzés reflektálása, mint én a megírása felett.

Ezt azzal együtt, hogy Anna az egyik leg… nem is tudom pontosan. Annának van szeme ehhez. Anna egyébként is inspirál. Biztos éreztétek már, hogy bárkivel töltetek el időt, azalatt mindig magatok is alakultok hozzá valamennyire. Hogy mindenkivel mások vagytok. Van, aki feljebb mozdít, és van, aki lejjebb – szükségszerű. Azt szoktuk mondani: jól érzem magam veled. De ebben több van a közhelynél. Jól érezni magunkat, azt is jelenti, szívesen tekinteni vissza önmagunkra. Amikor veled suttogtam, szerettem magamat. Amikor veled ordítottam, gyűlöltem magamat. Annával beszélgetve, néha tudtam okosabb lenni, mint máskor. Annával suttogva, tudtam szeretni magamat. Volt, hogy Annával tudtam jobb emberré lenni.

Ezért én állíthatom: majd minden szövegemhez hozzátett. Ha van kedvetek, járjatok utána! (Ígérem, én is ott leszek most már. Válaszolgatok, javítgatok.)

Hogy hálálom meg neki? Hát, nehéz ügy. Nehéz ügy. De mikor, azt írta - szintén nem olyan régen – az ezredik kommentelő felé tett gesztusomra, miszerint megnyitottam előtte a kapukat, felengedtem ide egy bejegyzésnyire, hogy „legszebb ajándék” volt (sőt, hogy olyan, mint egy négykezes zongora), akkor egyértelművé vált, hogy ez most sem lehet másképpen. Egyébként is feladatává kell tennem, hogy összegezzen. Hogy mesélje el milyen volt az út, amit végigjárt. De ez egészen én vagyok, hogy milyen volt bennem végigjárni?

Azonban, ezúttal tovább is mennék. Anna előtt többé nem is kattintom vissza a lakatokat. Anna ezután jöhet hozzám, és írhat nálam. Mert ha valaki gyakran egy zongorához ült velem, akkor az biztosan ő. Meg persze, mert nem ír rosszul. Tudna jól írni. Ezzel szemben lusta, a nekem tett ígéreténél még semmi sem ösztökélte jobban írásra. De ha ez motiválni tudja, akkor írhat velem. Ha ez segít, ülj velem zongorához!

Nem tudnám ezt az ajándékot Karácsonyhoz mérni. Szívhez tudnám csak egyeztetetni. Köszönöm Anna!