(- Úgy látom, megint beszélnem kell a fejeddel kis barátom.
- Sejtettem, hogy… Hallgatlak.
- Először is, ideje lenne megtanulnod végre, hogy mikor mire kell elsősorban figyelned. Fókuszpont, tudod.
- Vizsgákra célzol?
- Igen. Most éppen, de egyébként sem megy ez neked. Sosem úgy tologatod sorrendbe, ahogy kellene. Gyújtópont, tudod. Amikor az írásnak van ott a helye, akkor bulizol. Ha a vizsgáknak, akkor blogolsz. Ha a …
- Hát igen, de mostanában megjött a kedvem! Meséltem már erről. És a vizsgák is egész jól sikerültek. Már csak kettő a kilencből.
- Na ez-az, hogy a kedved! Ezt kellene félre rakni végre! Legalább időnként. Rendben van, hogy sikerültek, de közben mennyit aludtál? Az sosem első, ha jól tudom. Komolyan, most te jól érzed magad a bőrödben?
- Hát, most épp nem annyira.
- De mondjuk tegnapra mennyit?
- Ő, kettőt, azt is forgolódva.
- Ahm, és rendben van ez így? És mára?
- Mára ötöt.
- És holnap mikor kelsz?
- Nyolckor.
- Akkor most mi van, próbálgatod a határaidat? Szerinted a tested örül ennek? A lelked örül ennek? Én örülök ennek?
- Nem. Nem hiszem.
- Miért ilyen keveset? Mi köt le ennyire?
- Hát, tegnap délelőtt vizsgáztam, aztán jöttem Pestre. Kártyaverseny.
- És ma mit csináltál egész nap?
- Kártyáztam. Este moziban voltunk.
- Értem, és miért fogsz korán kelni?
- Mert egésznap kártyázni fogok?
- Igen! Úgy tűnik. Fókuszpont kis barátom. Mondtam már?
- Igazad van.
- Örülök, hogy belátod. Miért nem alszol végre?
- … blogost írok.
- Mit?
- Filmajánlót. Kis egyszerűt, de az a lány – akiről meséltem – azt is írta, hogy az ajánlóimat is imádja, és kedve támad, sőt, tervbe vesz.
- Értem, de miért most?
- Mert régen írtam, és az olvasók, tudod.
- Mi van velük?
- Szeretem őket.
- Ezt sokszor mondod. Legutóbb ezzel kezdted, zárásnak is jó lenne?
- Jó lenne.)