Egy magyar népmese nyomán:

Van ám okom mesélni kedveseim! Igaz, hogy mi az, azt most ugyan még nem árulom el. Mert mondja el nektek aztat is inkább a mese!

Gyermekeim,
egyszer volt, hol nem volt – tudjátok ti -, hetedhét országon, folyón és óceánon, mindenféle sűrű sötét erdőn is túl egy királyság. Királyságnak ura, gyakran járt el álruhás maskarában kívül-belül csillagó palotájából, hogy megnézze közelebbről, hogyan is él népének apraja és nagyja. Egy nap aztán, egészen meg kellett rökönyödnie a királynak. Egy bíró házának falán, táblán olvasta: „Itt él a község bírája, akinek semmi gondja sincsen!”. „Ej, az ebadta! Na, ha ilyen büszke erre, hogy hirdetnie köll, majd adok én neki egy kis gondot!” – így morgott magában visszaindulásában.

Az udvarba érve látja, éppen lomtalanítanak a cselédek, odaszól hát az egyiknek: „Hé te lány! Add csak ide azt a törött kőkorsót nekem!” A korsó tényleg törött volt, nagy lyuk tátong az egyik oldalán. Leckét akart adni a király, elküldette egy üzenettel a gondnélküli bírának. Arra kérte, foltozza be néki azt a korsót, különben a fejét levéteti neki! Nézi hát a bíró a levelet és a törött korsót, és hirtelen nagy gondjában úgy érezte, mintha már nem is ülne feje a nyakán néki.

De figyeljetek csak! Volt ám ennek a bírának egy okos lánya. Szép szál teremtés, sudár lányka, épphogy csak felnőttnek hívható. Látja ez a lány apjának halálos csüggedését. Kérdi is tőle:
- Mi baja önnek kend uram? Csak nem lehet ekkora a gondja!
- Ó, dehogyisnem édeslányom! Nézd mit kér egyetlen királyunk. Mi lesz most velünk?
- Ugyan apó! Ezért ne tessen ennyire búslakodni! Küldesse csak vissza a királynak, mondassa meg, hogy fordítassa ki azt a korsót, aztán akkor majd befoltozzuk mi! Mert minden ruhának is a visszájára rakjuk a foltot!
Jóvan! Hát igaza van ennek a lánynak. Jól mondja! Tette is a bíró, amit javasoltak.

De a bölcs király, nem hagyta ennyiben. Most egy malomkövet küldetett le, hogy akkor azt meg nyúzza meg a bíró. Látja ezt a szerencsétlen, és megint nagy bánatban, gondban érezte a fejét. Ott termett az okos lány újra:
- Ej, mi baj van már megint aranyapám?
- Mindegy az lányom, úgy se tudol már rajtam te sem segíteni!
- Ugyan már! Tudja ön, hogy még semmise fogott ki mi kettőnkön! Mindegy milyen évet írunk, nekünk még nagy bajunk nem esett soha! Mondja csak, hátha mégis tudok!
- Azt akarja a felséges király, nyúzzam meg ezt a malomkövet. Hogy lehetne megnyúzni egy malomkövet édeslányom? Biztos, hogy ebből már nincsen hová!
- Ejnye apám, ezen is képes így elkeseredni! Csak küldje vissza megint, hogy elébb talán engedtesse le a vériről a malomkövet, nincs állat se, amit úgy nyúznánk, hogy előtte ne vágnánk el a torkát neki!

Ezzel megelégelte a király, üzent a bíróért, jelenjen meg nála. A bíró vidáman utazott a palotába jutalomra számítva, annak nagyját méricskélte magában. De csak egyből azt kérdezték tőle, honnan is voltak ezek az ötletek? Elmondta ő, van neki egy tizennyolc éves lánya, az segített neki.
- Jól van akkor, mondd meg a lányodnak te bíró, hogy jöjjön el hozzám, de ne lóháton, ne is kocsin, ne is gyalog; ne is az úton, ne is az útszélén; se ruhában, se meztelenül; ajándékot hozzon is meg ne is! Különben, a fejed a kosaramba végzi!

Jól hallotta a bíró, hogy mit parancsolnak neki, de mégis alig hitt a fülének. Haza a sok gondtól egészen ferde háttal érkezett. Csípőre tett kézzel várja a lánya:
- Ne csinálja ezt édesapám! Mit mondott a király?
- Jaj lányom! Ennyi mindent már tényleg nem lehet, ennyi mindent sehogy se, nem létezik megcsinálni…
- Na, legalább mondja már!
- Azt üzeni neked a király, menj el hozzá, de ne legyen rajtad ruha, aztán meztelen se legyél. Ne kocsival, ne is lóháton, ne is gyalog. Úton se, útszélen se. Ajándékot vigyél is, meg ne is! Jajj fejemre leányom!
- Ennyi az egész? Ne féltse a fejét öregapám! Helyén marad az.

Levetkőzött a lány, csak egy hálót húzott magára. Hozott egy bakkecskét, félig rátérdelt. A bakkecske az úton, fél lába az út szélén, így indult a királyhoz. De pironkodott ám mindenki, úton és útfélen is! Egy pillanatra még a király is elszégyellte magát, mikor elé álltak, úgy ruhában is, meg nem is. Azt mondja a sudár lány: „Felséges királyom! Se nem vagyok meztelen, se nem vagyok ruhában! Úton se jöttem, az út szélén se! Lóval se, kocsival se, gyalog se! És itt az ajándékom!” Kinyitotta a ládát, amit magával hozott. Fehér galambok repültek fel belőle, körbeszállták a király fogadótermét, minden ott lévő szemét megkápráztatva, aztán eltűntek odakint.
- Jó uram! Hoztam is ajándékot, meg nem is.

Bólintott erre a király, és megjutalmazta a bíró okos lányát. Így vót, tán mese is vót.