Előhang
Az utolsó pókeres beszámolóhoz hasonlóan zárójelben írom a hozzáértőkhöz intézett sorokat. Ismétlésképpen tehát, azon a siófoki (Freeroll Poker Tournament) versenyen hárman továbbjutottunk a második napra, ezért meghívást kaptunk Pestre a hétvégi szuperdöntőre. Magic-es szempontból pedig: több mint egy éve nem játszottam, de az idei nemzetin látogatóként éreztem fájóan, hogy azért vissza-vissza kell ülnöm azokhoz az asztalokhoz.
Egészen pontosan szombat délelőtt tíztől magic, délután hétkor svédasztalos vacsora a világ végén – legalábbis a Deák Ferenc tértől nézve, amúgy valahol a Duna-parton, bizonyos Csónakház mulatóban. Nyolctól selejtező, újabb továbbjutás esetén vasárnap 17 órától döntő.
Beteges, fáradt kezdet, feszült közjáték utáni szomorú, nehezen feldolgozható vég, és egy igazán könnyed, „jó vagyok” konklúzió. - Ennyi volt. Nem is biztos, hogy érdemes tovább olvasni, bár lesz sok kép.
Magic the gathering: Shards of Alara Prealese
Azt, hogy a takony az orromban péntek éjszaka mennyire, és miképp nem hagyott aludni, talán jobb is átugrani, talán ki is húzni, és …
Nem akarom sokáig húzni, vagy hát úgy nem szeretnék kelleténél tovább fürdikélni önnön dicsfényembe, ezért csak annyi, hogy: 63 nevező, 6 forduló után TOP8, és egészen konkrétan senki nem tudott megverni. Persze hibázgattam, de ezt elfedte a dicső visszatéréshez dukáló szerencse. Más fizette be a nevezési díjamat (futtatott), így a nyereményem nem annyira monumentális, de azért a - harminchatodik – megnyert pólót megtartottam, kaptam egy fuvart a világ végére, és némi készpénz is bele simult a markomba.
Poker Tournament szuperdöntő
Fél nyolcra sikerült átérnem, pik-pakk vacsi után már asztalnál is ültem. Jó fáradtan, viszont sok lánnyal. Amúgy a lányokkal mindig a baj van – ez sokszor előjön. Az eleje nem túl fordulatos, jól meghívott, és jól eldobott lapokkal lassan szedegetem a pénzt. A jobbomon ülő fiú játékát érdekes volt figyelni: jó, magabiztos játékos, szuper-agresszív stílussal. Még talán sosem találkoztam olyannal, aki ezt kedvezően tudta volna tartani. Bár kiesett az első 80 perc (50.000 induló zseton, 100-200-as induló vak, 20 percenként emelés) végére, de azt gondolom inkább a balszerencse okán. Mindenesetre, mozgásban tartotta az asztalt, és ez jó volt, mert így a többséget ki lehetett ismerni. Aztán elbúcsúzott a véletlenül éppen szemben ülő anyukájától, és mosolygott a közeli lányra is, aki amúgy elég feltűnően használta ki, hogy annak született, ami…
A második nyolcvan perc után már sokan kiestek, sajnos Jani is, és Macó sem állt túl jól, mikor visszamentünk az utolsónak feltételezett szakaszra. A játék eléggé ellaposodott, annyira magassá nőttek a kezdőtétek, hogy már kizárólag csak a túlélésért viaskodtunk. Itt a vége fele volt az első igazán nagy szerencsém: úgy másfélszereztem meg a zsetonjaim, hogy annyit sem kellett mondanom, hogy „bö”, vagy hogy „tépőzár”. Egyszerűen senki nem akart játszani, mikor nekem volt kötelező berakni a téteket (90.000, átlagosnak mondható chipem van, a hazasiető szervezők már 15-30.000-re állították a vakokat. Mikor nagyvak voltam, akkor dobta az egész asztal a kisvakkal együtt, mikor kisvak tétet tettem, akkor is dobta mindenki, plusz a nagyvak nem ült az asztalnál. Köszi.). Ezzel egy időben Macó szemszöge sem kevésbé szerencsés. Épp készült levetni magát a szakadék széléről (másfél vaknyi pénze van, nagy vak lesz valami közepes lappal, és vagy ebben a körben, vagy a következőben kénytelen all-in menni), amikor beüvöltötték a másik asztalról, hogy kieső! Így a 70 indulóból 25 továbbjutó maradt.
Vasárnapra végre sikerült eszmei nyolc órát aludni. Finom ebéd, és némi városnézés után máris öt óra, ismét asztalnál. Zsetonjainkhoz hozzáadtak 60.000-et, és újra kiosztották. A kötelező tétek visszacsökkentek, és valamivel lassabban is emelkedtek, mint előző nap. A pénteki selejtezőről továbbjutottakkal együtt 50 induló, tíz díjazott. Macóval egy asztalhoz ültettek, nála szigorú ábrázat, szigorúan kevés 80.000 zseton, nálam laza 190.000 körül. A szervezők is kitalálták éjszaka a gyilkosat, mégpedig, hogy minden kiejtőnek adnak további 40.000-et/Kopf, vagyis fejpénzt. Ez brutális azoknak, akik kevés zsetonból építkeznek (Potesély mi? Aha.).
Az elején, mintha enyhén lejtett volna az asztal. Vacsora szünet után, este nyolc körül már 600.000 fölött voltam. Az addigi két órában kiejtettem két embert, köztük sajnos Macót is, és meg három és félszereztem az előttem heverő halmot. Tizenegy körül talán átléptem a milliót is, de akkor már olyan idegcincáló, facsaróan feszült játék volt, hogy úgy éreztem, szinte semmi sincs előttem. A kötelező tétek megint hatalmasak (90.000 a nagyvak, amit időnként meg kell próbálni elrabolni, különben elfogysz), a fejpénz közben 100.000-re nőt (Potesély? Nem is hallottunk róla.), két hatos asztal, vagyis már csak 12 játékos. Negyven perccel később 11. A kommentátor elsorolja a tárgynyereményeket, és felteszi a kérdést: na srácok, ki lesz a buborék? Újabb fél óra után kipukkadt.
Nem én voltam az. Éjfél elmúlt, az osztó új paklit bont, és sok szerencsét kíván az utolsó tíznek. Hamar kiesik két ember, én még mindig alig 1 millió fölött, ez már bőven átlagalatti. Kötelező tétet rakok (kisvak 60.000) és Ászt és Dámát kapok. Mivel utolsó előttiként beszélek, azt gondolom, hogy majd a végén ráhívok, és mindenki eldobja, de nem így alakul, előttem ketten is emelnek (a chip leader duplázza a vakot: 240.000, utána egy feszesen játszó lány tovább emel 480.000-ig). Tudtam, hogy így már nem lehetek favorit, és ha minél tovább asztalnál akarok maradni, akkor el kell dobnom. De három másik szempont meggyőzött, hogy mindent feltegyek erre a lapra. Részben négyen várnak rám, hogy induljunk már haza, ebből kettő reggel héttől dolgozik. Másrészről kevés zsetonom van, és iszonyú sokat nyerhetek ebben a körben, ha esetleg mégis bejön. És leginkább az, hogy a nyolcadiknak zsetonkészlet a plusz nyereménye, amivel én igazán szívesen hazamennék, merthogy akkor lesz otthon olyan, amit úgy tényleg megnyertem…
Szóval mindent betolok, mindketten megadják. Egyikkőjüknek (a lánynak) ez szintén mindent eldöntő (all-in). Így néz ki: első hívónál Dámák, másodiknál Ász és Király. Ezzel gyakorlatilag minden esélyem megszűnt, kizárólag sorral tudnék nyerni, de nem baj, zsetonkészlet keblemre, viszlát sziasztok!
Na, de várjunk csak! A dáma pár nyer, egyszerre ketten esünk ki. Gondolom, hogy ez még mindig nem baj, mert lapok alapján én voltam a legrosszabb, de – és na de – várjunk csak, mert az asztalnál ülő szervezőnek az jutott eszébe, hogy döntsön inkább kettőnk között a zsetonok mennyisége, ami viszont nekem volt több – hetedik vagyok. Nem tudom mi jár a hetediknek, mindegy, nézzük meg! Kezembe nyomják a mindenkinek járó díszcsomagolásos Chivas Regal viszkit, minden eddig megjelent Kártyamagazint, egy pakli papírkártyát (papírkártyát?), egy laposüveget, illetve a hetediknek járó… kis valamit, ami állítólag kajautalvány a Meridon étterembe. Utána azt is végignézem, hogy a lány kezébe mit nyomnak… hát így háborognék, de kéne hozzá az arcom, meg a kezem, hogy mutassam, hogy már így méretre is baszki! Buborék.
Utóhang
A hetediknek járó tárgynyeremény nem csak eszmeileg, de forintban is kevesebb volt, mint a nyolcadiké, ezért nem értem, de már kezdem feldolgozni. És nyílván el fogok menni a Meridon étterembe, hogy egyek szarvas steaket erdei gyümölcsökkel, keserűcsokoládé mártással, pisztáciás burgonyafánkocskákkal 4500-ért, és persze kötelezően írni is fogok róla.
És a könnyed laza konklúzió: jó vagyok. Megmutatta ez a verseny, hogy valamennyi érzékem, azért mégiscsak van hozzá, mert nem a hatalmas szerencse vitt a döntőasztalig, hanem a jó ütemben váltogatott játékstílus. Vettem is egy irtó drága - lenyomja a szarvas steaket – könyvet, hogy még jobb legyek, és irtó sokszor távozhassak győztesként pókertermekből.
