Azt mondja, úgy jön – mit jön?, trappol dübörgőn – felé a jövő hét, mint egy acsargón nyáladzó hatalmas bika! Felökleli, beleszúr a húsába, minekután széttapossa, agyonzúzza a csontjait.

Azt mondja ez lesz a legnehezebb hete a vizsgaidőszakban. Vagy az évben. Vagy úgy egyáltalán.

Szerintem biztos túloz. Valószínűleg volt már sokkal rosszabb is. Mondjuk, tényleg eléggé el van kenődve. Ma rossz volt nézni is – vagy idegeskedett, vagy panaszkodott. Gondolom nagyon feszült emiatt a „bika hét” miatt.

Szóval mikor éppen ott tartott, hogy a blogja, a szegény…, pedig ott vannak a fejében az ötletek; a fiktívek, a folytatások, a fejlesztéstervek, a komolyak és könnyedek is, csak egyszerűen semmit nincs ideje megírni, akkor én felajánlottam (magamhoz képest meglepően gálánsan), hogy éjszaka bepötyögök helyette valamit, míg ő tanul.

Hű, idejött, azt mondja, rögtön húzzam ki hogy túlzás. Mert hogy felfogom-e én, hogy abból a három vizsgájából kettő egyébként is a legnehezebb, de akkor még kiderül az is, hogy a naplós tanfolyam záró vizsgája is a pénteki agyrémmel fedésben lesz. És hogy egyiket sem tudja már átrakni, és egyáltalán nem is tud semmit csinálni.

Szóval most megint idegeskedik. Persze felfogom én, de akkor sem húzom ki! Ha már ideültem, hagy legyen szuverén véleményem. Például egy-egy nagy szakítás után biztosan rosszabb volt. Vagy ha már tanulás, akkor az érettségi tutkó nehezebb volt.

Hát mindegy, én ennyi voltam, nem vagyok egy író típus. Azért, szerintem szurkoljatok neki nagyon, én úgy látom, ráfér.

… azt mondja, az érettségi az semmi, a lányokat meg inkább ne is említsem…