Igaz, ez indexre készült, de úgysincs időm írni remekül beleillik az új háborgó rovatba. Filmajánlók után főleg. (A „Hemo” egy veszprémi művelődési ház, közepes mozival.)

- avagy sok pénz és idő, arany meg nulla -

Annyi mindenre el lehet költeni ötszáz forintot! Annyi jó dologra, például egy üveg Tokaji sárgamuskotályra, vagy a város legjobb gíroszára, vagy óvszerre, vagy virágra a nőnek, vagy akármi. Persze ugyanúgy rossz dolgokra is ellehet szórni: három liter kannás borra, mekis hamburgerre, vizitdíjra (buszjeggyel) vagy A nemzet aranya II.-re.

Valójában mekis hambi kannással öblítve előbb…, mint A nemzet aranya kettő. Azóta bánom azt az ötszázast, mióta a Hemo portása udvariasan és mosolyogva, de ugyanakkor kérlelhetetlen határozottsággal jól megmondta, hogy: „Ide aztán ingyen nem megy be senki! Ha internetes újság, ha nem. A kollegája? Nem-nem, nem tudok semmi ilyesmiről.”

Valahol jogosnak is tűnik ez. Annak tükrében, hogy másodmagammal voltunk a bevétel egyötöde aznap, mindenképpen annak tűnik. Ez már maga előrevetített valami ijesztően baljósat. Aztán meg még szinkronos is! Ha valamit tudok utálni moziban, akkor az a szinkron. Ötszázas, és még eredetiséget sem kaphatok. Baj. Még nagyobb, hogy tekercscseréknél elő-előfordult, hogy véletlenül átugrottunk pár rövid jelenetet. Kicsit úgy éreztem magam, mintha otthon tévéznék a haverokkal. (Csak kényelmetlenebbül ültem.)

Említettem már, hogy a film ehhez képest mennyire? Mennyire volt lesújtóan rémes? Nemzet aranya, mi? Aranya? Hát hadd ne kezdjek szójátékokba. (Pedig lehetne.) Egy üres héj az egész, a habzó szájú profitéhes producer kitalálta, hogy hasznos lesz a folytatás. Gyorsan lepörgette az egészet, aztán kész is. Semmi újszerű nincsen benne az első részhez képest. Tényleg, ugyanaz. Sok rejtvény, ami sok másik feladványhoz vezet, sok szaladgálás, és főleg a fő gonosz kulcsszerepe, hogy felbukkan minden helyszínen, és próbálja megszerezni, elcsenni az éppen megtalált… akármit.

Csakhogy itt már régen elveszett a fejtörő rébuszoknak a varázsa is. Már ha volt varázsuk egyáltalán…, de azt talán el tudjuk fogadni, hogy az első részben még rá lehetett csodálkozni erre-arra, egy-két ügyes megoldásra. Az újban már nem, mert ezek picit sem okoztak fejtörést a szereplőknek, a film autós üldözési jelenetei hosszabbak, mint bármelyik talány, probléma felfejtése. Ráadásul mindegyik nevetségesen nagyszabású, sokszor logikátlan is. A „nevetséges” tényleg azt jelenti, hogy csak kuncogni tudsz közben.
Először talán a Buckingham-palotába surrannak, aztán egyenesen tovább az ovális irodába, onnan egy kurta lépéssel az amerikai elnök elrablása (!) következik, minekután a kongresszusi könyvtár legjobban elzárt szobájába szaladnak be minden különösebb akadály nélkül. Megkoronázva az eddigit, simán leráznak pár tucatnyi rendőrautót, egy-két helikoptert, és irány a Rusmore-hegy, aminek oldalába csak ügyes elterelés okán van befaragva Washington, Jefferson, Roosevelt és Lincoln orcája, mert egy újabb elképesztő mechanikus kütyü – egy „kavics” – elmozdítása szakadékot nyit a sziklafalba, és máris megtaláltuk az aranyvárost! Ott még elkápráztat pár izgalmas jelenet, és zárásként – sosem gondoltuk volna, de mégis – csók, és tűzijáték a Fehér Ház fölött.

Ezzel el is meséltem az egész filmet. Ez alapvetően nem „jó fej” dolog, de mégis csinálom, mert valahol szeretném, hogy ezt még véletlenül se nézze meg senki. Legalább a színészek értek volna valamit, de hát fabatkát sem. Nicolas Cage sem a régi, a humora már az előző évezred alkonyán is szánalmasnak tetszett, csak a parókáját meg a menő napszemcsijét hozza. Van még négyszeres Oscar-jelölt Ed Harris is (a főgonosz), illetve Oscar-nyertes Helen Mirren (az anyuka), de semmi. A régi karaktereknek is csak azért van valamicske jellemképük, mert láttuk az első részt, az újaknak meg annyi sem. Csak jöttek, gyorsan bekasszírozták a lét, aztán irány Dubaj forgó felhőkarcolója, mondjuk.

Szóval ne! Ha kincsvadász rajongó vagy, akkor se. Ha a kölköd kincsvadász rajongó, akkor talán, de csak ha már halálra unta otthon az Indiana Jones dvd-ket. Komolyan, 122 perc! Ha még csak pénzkidobás lett volna…