(Slowtones' (lolman) photography)

Azt hiszem, ez egy olyan nap, hogy megtehetem…, hogy simán megtehetek akármit, de például azt is, hogy idézek magamtól:

„A dobogósok könyvutalványt kaptak, nem is ezt érzem veszteségnek, viszont a legjobb három verset és egy kiemelt mesét felolvastak a nagyérdemű előtt. Nem semmi érzés lett volna a sajátomat hallani. Azonnal írtam volna róla. Kettőt is. Tuti.”

Kettőt is. Mielőtt átvettük volna a tiszteletpéldányokat, három egyetemista lány olvasott fel a könyvből (A könyvből! Csak nem tudok túllépni ezen!). Öt-hat verset, és egy-két novellát - nem emlékszem pontosan, valahova nagyon eltűntem, vagy süppedtem, vagy repültem, miután felolvasták a Minap fura nap volt címűt. Valószínűleg repültem.

Nedermann Katalin, a Forrás Színház tagja olvasott fel, akinek nem ez volt az első alkalom, de gyanítom nem is az első ezer szöveg között volt az enyém, amit elmondott mások előtt. Engem még sosem olvastak fel így, szinte tökéletesen. Jó volt hallani, hogy amit írok, az elmondva is olyan, amilyennek elképzeltem magamban.
Érdekes, az szinte a legelső komolyabb szövegem. Nem is annyira erős, de a Kata szájából, ott és akkor, nem is hangzott olyan rosszul…

(Pendíteném – minden nélkül -, hogy repültem.)

(Slowtones' (lolman) photography)