Kalapot emelő, köhögés csillapító barát. Szerelmesen dobbanó szívecske. Akasztás kora reggel. És most pókerbeszámoló? Ugyan, nem is kérdés, egyenes vonalon, kiszámíthatóan, tematikusan haladok fokról-fokra, lépésről-lépésre, lépcsőről-lépcsőre, bejegyzésről-bejegyzésre.
Aki mégis a kőkemény, vidám lelket is apátiába tipró, szörnyű, és rettentő hosszú tanulással töltött órákról, napokról várt sírást, annak mondom, már hetekkel ezelőtt neveztünk, és különben is, nagyon
jó volt! Pénteken picit elrontottuk, mondhatni érdekesebbé tettük, vagy ha úgy tetszik, megfűszereztük a szombatot.
Na jó, nem fog menni ez a szépítés dolog, mert… elrontottuk.
Mivel régen pókerezett a csapat, online is, élőben is, ezért kitaláltuk, hogy majd péntek este összeülünk kártyázni egy keveset, úgy tényleg nem sokat. Ebből aztán mégsem értünk túl korán haza (meg még a kommentjeimre is reagálnom kellett, ugye), cserébe korán keltünk. Hatkor. Vagyis… elrontottuk.
Reggel, hogy legyen energia 3 óra alvás után is, még beugrottunk egy boltba, csak a legfontosabbakért: Red-bull, tábla fehér csoki, Seven-days.
Fél kilencre oda is értünk, ami egyébiránt teljesen felesleges volt, mert az, hogy „fél kilencre érjetek ide”, azt jelentette, hogy fél kilenctől tízig van nevezés. Mit is mondhatnék mást… elrontottuk.
Azért minden baklövés ellenére is, már az üres terem, a zsetonok, az osztóknak emelt székek, a kivetítő, a friss kártyacsomagok látványa szélesre nyitotta vékonyan bambuló szemeinket, kopogtatva jelezte szunnyadni akaró lelkünknek – itt nem semmi dolog készül, ideje felébredni és ide figyelni inkább, eszetlen kölkök!
Észre kell vennem magamon, hogy nem szeretek tárgyilagosan mesélni, pedig ez most pont olyan, hogy kellene, nem? Már nem is nagyon halaszthatom tovább, nem? Ok, tényleg nem, de csak egy mondatban, úgy egy szuszra.
Szóval, ez egy ingyenes nevezésű póker verseny (FreeRoll Poker Tournament) volt Siófokon, a négy csillagos Vértes Wellness center, és szálloda, és nem tudom miben, maximum létszám kétszáz fő, egy millió forint értékű tárgynyeremény összdíjazás. (Hhhh, nem ment, elfogyott a szusz.) Első és második nap körülbelül százfős selejtezővel kezdődött, ami tíz-tíz, többnyire tízfős asztalt jelentett. Minden asztalról az utolsó három ülve maradt játékos jutott tovább a szombat este nyolckor kezdődő döntőbe, az addig összegyűjtött zsetonjaival.
Na, és akkor asztalhoz ültem. Az osztó mókás arc volt, de kiderült sajnos, hogy minden szünetben (két vak kör) után osztócsere is van. Igyekeztem felmérni a helyzetet, jobbomon és velem szemben ülő játékos tűnt profinak, de ha nem is voltak azok, az kiderült hamar, hogy oda kell rájuk figyelni. Laza körök mentek az első szakasz körülbelül feléig, aztán kapott dáma párral (természetesen azzal, ennek lesz még jelentősége), egy elképesztően izgalmas, szívet ugráltató, két, de inkább három esélyes csatában összeütköztem, a két már említett kollegával. Ki is eshettem volna, és akkor nyílván soha meg sem említem, hogy én egyáltalán Siófokon jártam a hétvégén, de kis szerencsével megkétszereztem a zsetonjaimat.
(Ezek a nagy zárójelek, ezek lesznek azok a részletek, amik a pókert ismerőknek szólnak, hogy akitől ez nagyon távol áll, az átugorhassa az ilyeneket, ha egyáltalán van még kedve végigolvasni.
Szóval úristen, te atyaúristen!
Kaptam egy dáma párt kézbe. A kétszázas vakhoz, és az átlag ezres híváshoz képest, mivel már emeltek előttem, flop előtt hívtam tízezerig. Mindenki nyelt egy jókorát, aztán ketten megadták, és akkor már én sem festhettem annyira fölényesen.
Flopban nincs figura, és mindhárom különböző színű. Ez nekem ideális, frankóbb nem is lehetne. A mellettem ülő hívott először - ötezerig!
Áhá! Én erre hamar közöltem - legyen inkább tízig!
Kemény voltam nem? Amúgy elrontottam, mert sokkal keményebbnek kellett volna lennem! All-in kellett volna. Harmadik játékos megadja. Az ötezret hívó gondolkodik, gondolkodik, de végül dob.
Turn: király. Szemben ülő passzol, ez nekem is megfelelő volt a király láttán. Ötödik lapra nem emlékszem, csekk-csekk után showdown… nála bubi pár. Így lett a 40.000 kezdő chip-ből nyolcvan feletti.
Nem is ez volt az érdekes.
Kitaláltátok már mit hajítottak mellettem? Naná hogy AK-t! Ezért kellett volna az All-in, hogy semmiképpen se maradjanak bent magasabb lapokkal. Főleg, hogy hiába féltem a kézben lévő király vagy ász pártól, attól még simán felraktam volna mindent, amíg nincs értékesebb, vagy ismétlődő kártya az asztalon.)
És ha már beindult a szekér, akkor nem is hagyta abba a gurulást. A szünet utáni ötven percben kiejtettem három embert. Ez pontosan akkor volt, amikor az egész teremben összesen négyen hagyták abba a játékot.
Nem is meglepő, hogy én voltam a legvidámabb, amikor ebédelni indultunk. Választhattuk volna a svéd-asztalt helyben, de egyelőre még nem nyertünk semmit, úgy hogy maradt a szokásos megoldás, a szokásos helyen és módon (és azért látszik, a többiek sem csüggedtek).
Amikor visszaültem, nálam volt az egész asztal zsetonjainak majdnem két harmada. Csak ki kellett várni a végét. Úgy éreztem lassan megy, de végül sikerült az utolsó játékost is elbúcsúztatnom. A szervező gratulált, és azért megnyugtatott, hogy így is vannak páran, akiktől ennyivel is messze vagyok.
Sőt, azt is elárulta, hogy a döntőnek hajnali három-négyre tippelik a végét. El is kezdtem aggódni, hogy mi lesz velem, ha nem jut be senki más tőlünk. Egyikőjük sem állt túl jól, ehhez képest, végül nagy küzdelmek után Gyuri negyedik lett az asztalánál, Jani és Macó pedig bejutottak, nem is kevés zsetonnal.
Itt jött egy laza öt óra szabadidő, amit el kellett tölteni valahogy.
Forralt bor, csocsó, padon eldőlés, majdnem alvás, meleg szendvics, kávé, booster. Nyolc óra. 
Elhagyott a szerencse, nagyrészt csak dobálgattam a lapokat. Macóval egy asztalhoz kerültünk, amit nyertem, azt is tőle, de legalább az derűs menet volt.
Kaptunk zöld zsetonokat is már, az lett az ötvenezres, nekem kettő is jutott. Talán az volt a legnagyobb pillanat, amikor azokat könnyedén bedobtam, és elvesztettem. Utólag sem tűnik rossz döntésnek, vállalható kockázat volt, ha bejön, akkor megint két és félszereztem volna.
(Volt egy komoly hívás flop előtt, KQ egyszínűvel megadtam, és valaki más is, megint hárman harcoltunk. A három lap: A,J, valami, ebből kettő treff, ami passzolt a kártyáimhoz. A két játékos előttem all-in-re megy. 95.000 a megadás. Ujjaim közé fogom a két zöldet, jövedelmezőnek tűnik a helyzet, az out-ok számával és a pot nagyságával számolva.
Csak treff vagy tízes! Szokásos ima, ami nem jön be.)
Nem jött be. Kevés zsetonom maradt, a lapok is rosszak voltak, elkezdődött a türelemjáték, ami egyébként jobban próbára tette tudásom, mint a selejtezőn lévő nyerő széria. Keveset veszteni mindig nehezebb, mint sokat nyerni. Amikor úgy éreztem eljött a megfelelő pillanat, akkor felraktam mindent. A duplázással már az utolsó tíz fős asztal is sanszos lehetett volna. A megérzés jó volt, az ellenfelem minimális esélye ellenére, egy utolsó pillanatban jött kör Dáma mégis az ő javára billentett. Természetesen Dáma.
(Az átlagzseton 300.000 körül volt. Előttem egy hibás hívás miatt, csak megadták a vakot (30.000), én meg betoltam a korábbi vakrablásból megnövekedett 215.000-emet. Nekem különböző színű AK, a másiknak szintén különböző színű AQ. Felálltam, végignéztem riverig, hogy semmi, aztán hogy river kör dáma. Van ilyen.)
Így lettem huszonegyedik, Jani huszonkettő, Macó negyvennégy. Előzetes találgatásokkal ellentétben csak az első tíz volt díjazva, de nem baj, mert volt tanulsága a versenynek, (hogy veszek egy ilyen pólót) hogy mindig…
Khm, hogy mindig a Dámák miatt kerekedek felül, vagy bukok alá.
Lehetne ez a záró kép. Vagy ez. Vagy ez. Vagy ez. De nem, mert ez egy szép játék, és ez egy szép verseny volt.
