Vajon mennyi férhet egy szemen formálódó sós vízrétegbe? Mennyi érzelem itathatja át? Mennyi szeretet, bánat, keserűség?
Mennyi minden bújhat egy arcon végiggördülő cseppbe? Milyen mély lehet a nyomában megmaradt nedves árok? Lehet mélyebb, mint a legmélyebb Óceán? Lehet maradandóbb, mint a földrengések ásta árkok?
Mennyi üzenet rejtőzhet az állon megpihenő parányiban? Lehet-e némán elmondott szó, hangtalanul formált mondat, zajtalanul intézett búcsú?
Mennyi élet lakozhat a lecsöppenő, levegőben haldokló kevésben? Üvölthet figyelemért? Akarhat megváltást? Könyöröghet még egy perc életért? Kívánhatja, hogy leírják, és örökké éljen valaki emlékében? Nyúlhat nem létező kacsóival egy másik kéz után?

Nyúlhat. Végül egy csuklón érkezik érezhetően. Elért mindent. Többet üzent, mint megannyi aprólékosan, gondosan megírt levél. Érzelmesebb volt, mint egy anyai simogatás. Mélyebb nyomott hagyott, mint a szakadékokat nyitó végtelen erejű villámok.
Hatalmas volt. Szívből indult, szívig ért.