(Ezt a bejegyzést annyira nem volt lehetőségem megírni, hogy lassan már az is elment a moziba, aki nem is akart. Nem volt rá alkalom. Közben arra is gondoltam, hogy ez az ajánló írás, eleve elhibázott dolog. Az ügyesebb blogok nem írnák kifejezett ajánlókat, nem írják fel címnek. Beleszövik, vagy megemlítik valami közben, de nem akarnak ajánlóra szorítkozni. Akármennyire érdekes is. Mintha már a címnél megmondanám, hogy ne számíts sokra, ez csak… ajánló lesz. Na mindegy, ez ilyen megszokott marad, aztán meglátjuk. Összejött két film is, legalább. Négeresek, meg jók is.
Mindamellett, mindjárt öt óra van. Tehát nem csak nem volt, nincs is lehetőségem. Tovább késik, ez a zárójel meg csak mentegetőzik. Pedig mindenki utál mentegetőzni. Ha elhangzik, hogy „Ne mentegetőzz!”, arra az-az automatikus válasz, hogy „Én nem mentegetőzöm!”, függetlenül attól, hogy mi a tényleges helyzet. Irtózunk a mentegetőzéstől. Mentegetőzni alantas dolog, ott már nagyon elrontottunk valamit. Nagyon elrontani pedig nem szeretünk, ezért mentegetőzni sem.
Az én zárójelem mégis bevállalja. Jelzi a szándékot, az odafigyelést.
Mivel jeleztem valahogy, nyugodtabban alszom el. Magamnak kívántam jóéjszakát, azzal hogy kimutattam, figyelek rátok.
És nem is az volt, hogy rosszul pakoltam sorrendbe, vagy a kedvem, vagy gyújtópont, csak más dolgom volt. A gyújtópont jó helyen volt. Csak más dolgom volt.)
2008-01-26. szombat 18:50
I’m Legend (előzetes):
A történet adott, rákellenes csodából vírus lesz, az emberiség eltűnik, pár kivétellel. Kizárólag a megvalósítás volt kérdéses. Ezért tartom jó filmnek, mert az rendben volt. Egyrészről, van benne egy kivételesen újszerű rendezői hozzáállás (Hollywood nagy produkció között), ami végigkíséri, megzabolázza az egész filmet. Hogy nem a tudományon, a zombik elleni harcon van a hangsúly, hanem a közelin, a szubjektíven, a drámai karaktertanulmányon. A magány érzésén, ami minden nézőhöz közeli, milliárdok közt élve is.
Sőt, nem is az effekteken, az elsuhanó árnyakon. Nem azért félünk, amikor bemerészkedik Will Smith legjobb pajtása - kutyája - után a sötétbe, mert majd megjelenik mögötte, és nagyon ijesztő lesz, hanem mert iszonyatosan fél. Még nem is tudjuk mitől, de liheg, verejtékezik, retteg odabent; és ez átragad ránk. Ettől lesz zseni jelenet.
(Mindez, mindezek miatt a Die Hard, az akció szerelmeseinek lapossá is válhat, nekem tetszett.) (Ráadásul hiába izmos, ha beleáll egy kés a combjába, akkor nem tud felkelni. Ez is meglepő volt.)
Másrészről a főszereplő (…) választás is talált. Meglepett, nem kívántam mást a helyére, nem volt jópofa, nem viccelődött; drámai volt, jobban játszott, mint (talán) bármikor korábban.
Végül New York szafariként, az varázslatos. Szép nagy vásznon, menjetek, nézzétek meg.
American Gengster (trailer):
Az Amerikai gengszter más. Ebben több a szép lány. Ezt vártam is. Denzel Washington, jó ideje a kedvenc színészeim közé debütált. Jól állnak neki a kemény szerepek (pl.: Inside man, Man on fire, Déja vu), na de hogy majd ő játssza a maffiózót? Az a legkeményebb lesz! - Gondoltam, aztán kiderült, hogy nem is játssza, hanem ő maga a maffiózó! Komolyan, Frank Lucas vagy Denzel Washington, tökmindegy. (Denzel Washington „My’Man”!)
A karaktere (Frank Lucas) tökéletesen megformált. A Russel Crowe-s, rendőrös vonal kevésbé volt eltalálva. Annyiban mégis, mindenképpen érdekes a kontraszt – ahogy egy kedves barátom mondta nagy tanulságként a film után – hogy megint kiderült, semmi sem fekete és fehér. A gyilkos drogbáró szimpatikus, a szörnyű ízlésű, becsületes rendőr meg nem. Többnyire senkinek sem.
Ridley Scott (Gladiátor, A Szárnyas fejvadász) úgy rendezett, ahogy szokott. Lassan, széles ecsetvonásokkal, részletesen, szépen. Nem úgy mint az öccse, Tony Scott (Man on Fire, Déja vu, Tiszta románc, Domino) vérbeli akciórendező. Talán az ő felpörgetettebb stílusa még jobbá tehette volna a történetet. Ha jobbá nem is, de közkedveltebbé. Mert így hiába a nagymenő színészek, a film tempója, két és fél órája unalmas lehet azoknak, akik nem szeretik a klasszikus gengszterfilmeket.
Akik szeretik, azoknak kötelező (szívesen elmegyek valakivel újra, ha szeretné). Nyomás!
Epilógus:
- Epilógus? Remekül hangzik.
Hangzana, igazából csak majdnem elfelejtettem, hogy a zene, az mindkettőben nagy érték.
